+36 30 799 2455 | +36 20 235 3400

HVG

MÉLYRE TOURS  – ALTERNATÍV VÁROSNÉZÉSEK

 

A hagyományos idegenvezetés kereteit feszegetik azok a rendhagyó programok, amelyekkel manapság a ,,valami másra” vágyó turistákat csalogatják világszerte, így Budapesten is.

Hasonló húrokat penget a Budapest Underguide, amelynek alapítója, Maróthy Judit ösztönösen kezdett új utazási modellt teremteni. Ennek lényege, hogy a külföIdiek úgy tölthessék el napjaikat Magyarországon mintha egyik barátjukat látogatnák meg, vagyis személyre szabott barangolásokat szerveznek nekik. Utóbb derült csak ki, hogy ez a törekvés már Iétező turisztikai trendbe, a fenntartható utazás fogalmába tartozik. Ebbe éppúgy beleértik, hogy a turista lépjen kapcsolatba helyi emberekkel, mint azt, hogy vásároljon helyi termékeket, és nem utolsósorban óvja a helyi környezetet: igyekezzen minél kevesebb hulladékot termelni, illetve tömegközlekedéssel utazzon saját vagy bérelt autó helyett.

A szabadidős privát utak mellett a Budapest Underguide céges megbízásokban is gondolkozik. Egy ilyen csapatépítő program közben az egyik nagy francia bank biztonsági főnökeinek késői órán kellett valamilyen helyi terméket beszerezniük a néhány euróban megszabott büdzséből. Az egyik csapat egy romkocsmában meghallotta a Budapest Bár zenéjét, és kisebb kalandok után végül nemcsak a banda lemezéhez, hanem prímásához is hozzájutottak, így a helyi terméket élőben’ Farkas Róbert hegedűkíséretével mutatták be a kollégáknak.

 

Olvasd el a teljes cikket