+36 30 799 2455 | +36 20 235 3400

We Love Budapest

KULTURIZMUS NAPJA

EGY KÜLÖNLEGES, BARÁTSÁGOS, ÉLETTEL TELI BUDAPEST – TEMATIKUS FORMÁBAN

 

2012 május 5-én megtapasztalhatjuk majd, hogy milyen az, ha az igazán cool városnéző túrák szervezői összefognak, hogy bemutassák nekünk Budapestet! A Unique Budapest, a Budapest Scenes, a Budapest Underguide, illetve az Imagine Budapest csapatai egyesítették erőiket, hogy már az idegenvezetés kifejezéssel is végképp leszámoljanak. A megközelítés ugyanis, amit ők képviselnek legkevésbé sem idegenként tárja elénk a főváros szépségeit. Na meg furcsaságait, apró részleteit, egykori és jelenlegi lakóinak világát, sőt akár a helyiek által is csak felszínesen ismert titkait.

A túrák tematikusak – klasszikus sétáktól egészen a bűnügyi helyszínek felderítéséig terjed a skála – így nagyjából be tudjuk lőni, mire vállalkozzunk attól függően, hogy Budapest mely szelete érdekel minket. Így lesz ez az unió, azaz a Kulturista Budapesti Alternatív Városfelfedezők Egyesületének közös napján is. 2012. május 5-én 15:00 órai kezdettel négy séta indul, melyek mindegyike körülbelül két órás lesz: budapesti városfelfedezés gyerekeknek (magyarul és angolul); Azt beszélik a városban… – bűnügyi történetek, pletykák Budapesten; Századfordulós villák, paloták (magyarul és angolul); illetve Hidak városa címmel.

 

Olvasd el a teljes cikket